Lassú lajhár titkai a sikerhez egy új tanulmányban

A lajhárokról sokan úgy vélik, hogy rendkívül lassú, tétlen állatok, amelyek életük nagy részét fákon töltik, szunnyadva. Azonban egy új kutatás azt sugallja, hogy ez a lassúság az egyik titka a lajhárok sikerének. A tudósok az állatok evolúciós történetét vizsgálták, beleértve a kihalt formákat is, amelyek csak fosszíliákból ismertek. A kutatás során kiderült, hogy a hatalmas földön élő lajhárok könnyű célpontot jelentettek az első emberi vadászok számára. Ezzel szemben a fákon élő kisebb lajhárok sikeresen megtartották a fennmaradásukat. A kutatók szerint ez a helyzet figyelmeztetés arra, hogy meg kell őriznünk a Föld megmaradt lajhárait, amelyek csupán a 30 millió éves evolúciós történelem jéghegyének csúcsát képviselik.

Dr. Alberto Boscaini, a Buenos Aires-i Egyetem kutatója, aki a tanulmány vezetője volt, hangsúlyozta, hogy jelenleg is léteznek lajhárok, de egyes fajok kihalásveszélyben vannak. Az üzenet világos: cselekednünk kell most, hogy elkerüljük a lajhárok teljes kihalását. Ma a lajhárok kicsi, fákon élő emlősök, amelyek aranyos arcukról és nyugodt természetükről ismertek, és kizárólag Dél- és Közép-Amerika esőerdőiben találhatók. Azonban a távoli múltban számos különböző lajhárral találkozhattunk az amerikai kontinensen, amelyek mindenféle alakban és méretben léteztek, alkalmazkodva a legkülönbözőbb környezetekhez. A lajhárok a földön, barlangokban és földalatti alagutakban, sőt még a vízben is éltek, egyesek akkora méretűek voltak, mint az elefántok, és magasabbak voltak egy embernél.

Körülbelül 15 000 évvel ezelőtt a lajhárok elkezdtek kihalni. A tudósok között megoszlott a vélemény arról, hogy mi okozta ezt a hanyatlást. Számos tényezőt neveztek meg, beleértve az emberi vadászatot és a környezeti tényezőket, mint például a klímaváltozást, vagy ezek kombinációját. Az új kutatás során a kutatók elemezték a lajhárok testméretét az evolúciós családfájuk mentén, és ezt genetikai adatokkal kombinálták. Megállapították, hogy a lajhárok többször is alkalmazkodtak a testméretükhöz a klímaváltozások során, anélkül, hogy ez hosszú távú hatásokkal járt volna.

A lajhárok „hirtelen és drámai csökkenése” egybeesett azzal az időszakkal, amikor az emberek elterjedtek az amerikai kontinensen, nagyobb emlősök vadászatával foglalkozva. A nagyobb, földön élő lajhárok viszonylag könnyű célpontok voltak, és ők kezdték el eltűnni. Ezzel szemben a fákon élő kisebb lajhárok nagyrészt észrevétlenek maradtak, és napjainkig fennmaradtak. Dr. Boscaini megjegyezte, hogy a mai lajhárok rendkívül lassúak, ami alacsony anyagcsereszintjüknek köszönhető. Ez a túlélési stratégiájuk.

Daniel Casali, a São Paulo-i Egyetem kutatója hozzátette, hogy a megmaradt lajhárok megóvására van lehetőség, de sajnos olyan fajok tűntek el, amelyeket már nem lehet pótolni. A kutatás eredményeit a Science tudományos folyóiratban tették közzé. A lajhárok helyzete tehát nemcsak a múltban, hanem a jelenben is fontos figyelmet érdemel, hiszen az élővilág sokszínűségének megőrzése mindenki közös érdeke. A lajhárok túlélésének biztosítása nemcsak a tudományos közösség felelőssége, hanem mindannyiunké, akik a földünk jövőjéért aggódunk.

Forrás: https://www.bbc.com/news/articles/cqj774l548po